Napközis nevelői munkám során egy alkalommal a negyedik osztályos Ferike így fordult hozzám:
– Andi néni! Írtam egy mesét. Elolvassa?
– Igen Ferike, ha megmutatod, szívesen elolvasom.
Elővette a táskájából és már hozta is a “Mesefüzetet”.
Ahogy a kezembe vettem az olvasnivalót, automatikusan bekapcsolt a “szakmai ártalom” az első helyesírási hiba láttán.
Abban a pillanatban éreztem, hogy csak a tartalomra szabad figyelnem-ebben az esetben ugyanis nem vitt rá a lélek, hogy szóvá tegyem a hibát.
Amikor végeztem az olvasással, megköszöntem a lehetőséget és tetszésemet kifejezve, bíztatva kérdeztem: lesz-e folytatás?
A kisfiú mosolygós, igenlő válasza után megkérdeztem, hogy a következő alkalommal átnézzük-e együtt helyesírási szempontból a meséket?
Derűs arccal válaszolt, mondván:
– Tudom ám, hogy van benne hiba, de köszönöm, ha majd mindig segít kijavítani.
Csak éppen azt nem mondta, hogy:- az úgyis a maga dolga :)))
Így hát mindketten elégedettek voltunk ezzel az első szárnypróbálgatással…
