Home » Veszteségek

Category Archives: Veszteségek

Közelgő események

  1. BMR-LÁT Oldás-technikák

    2019-01-12 @ 10:00 - 2019-01-13 @ 18:00
  2. Érzelmek Megértése – BMR-LÁT Hétvégi Alapozó Tanfolyam

    2019-02-09 @ 09:00 - 2019-02-10 @ 18:00
  3. Fogyás lehetőségei érzelmi alapon – Tanfolyam

    2019-02-16 @ 09:00 - 2019-02-17 @ 18:00
  4. Érzelmek Rendszere – BMR-LÁT Haladó, hétvégi tanfolyam

    2019-03-30 @ 10:00 - 2019-03-31 @ 18:00

Belső Megélések Rendszere Bemutató Videó

Egyik ujmedicína fejlesztő partnerünk:

DHS – Az Érzelmi VeszTeség

Kedves Érdeklődő!

 

Az elmúlt években sokat fejlődött és pontosult a Belső Megélések Rendszerének Lélekmodellje, Konfliktusmodellje és a BMR-LÁT oldás-technikái.

Kiderült, hogy az érzelmi konfliktusokat és ezzel a biológiai elváltozásokat okozó DHS-eknek különböző fajtái vannak és különböző érzelmi veszteségeket okoznak. (DHS = Dirk Hamer Szindróma = Az Érzelmi VeszTeség.)

 

A különböző típusú érzelmi veszteségek, a DHS-ek érzelmileg logikus sorrendben épülnek egymásra rend-szer alapján az adott életterületen.

 

A mellékelt bevezető előadáson és az ahhoz kapcsolódó példavideókban bemutatjuk hogy

MÁS

Érzelmi és Tudati tartalma van az

 

Első Programozó / alapozó / érzékenyítő DHS-nek,

az első programozó konfliktus aktív szakaszának és

az első programozó konfliktus helyreállítási szakaszának,

 

a második következmény DHS-nek,

a második következmény konfliktus aktív szakaszának és

a második következmény konfliktus helyreállítási szakaszának,

 

a harmadik következmény DHS-nek,

a harmadik következmény konfliktus aktív szakaszának és

a harmadik következmény konfliktus helyreállítási szakaszának.

 

A részletes esetfeltárásokban egyértelműen kiderült,

nem mindegy mit és hol akarunk meg-oldani a belső érzelmi világunkban.

 

Ha nem a kezdeti-Ok Programozó / Alapozó / Érzékenyítő DHS-t oldjuk MEG,

hanem a következmény DHS valamelyik fajtáját vagy csak a következmény  érzelmi konfliktust akarjuk oldani, annak sajnos következményei lesznek:

 

  • A Programozó / Alapozó DHS feloldatlan marad érzelmi és tudati (Hiedelmi és Meggyőződésbeli) tudati tartalmával együtt.
  • Ennek következtében időzített bombaként ketyeg a DHS-ek lakhelyén az Amygdalánkban (ami mindig erősebb a túlélésünk érdekében, mint a prefrontális kéreg ahol a döntéseket hozzuk).
  • Garantált a visszatérő konfliktus-aktivitás és ezzel együtt a biologikus kétszakaszúság újraindulása a szervi elváltozásokkal.

 

A DHS mint érzelmi veszteség

 

A DHS, az Érzelmi VeszTeség 5 feltétele:

A váratlan VeszTeség

 

A DHS, az érzelmi veszteség jellemzői

 

DHS - Érzelmi fennakadás kiakadás

DHS - Az Elszigeteltség

 

DHS két fajtája

DHS - Mi az OK és mi az OKOZAT?

DHS - OK és OKOZAT

 

 

Bevezető videó az érzelmi, lelki konfliktusok okáról a DHS-ről, ami elindítja a biologikus kétszakaszúságot:

Első példa:

Második példa:

Harmadik példa:

 

A váratlan, Kapcsolati megszakadást, elszakadást, az érzelmi áramlásban megtörtént elakadást, fennakadást, megütközést okozó, sokk, trauma,

mely ha elszigetelten megélt – érzelmi Gátat képez.

Az érzelmi Gát a lélekben létrehozza a programozó DHS-t, az érzelmi VeszTeséget.

A DHS-re, az érzelmi VeszTeségre beindul

az érzelmi és biológiai konfliktus aktivitás, az első szakasz.

Az agyunk elindítja a biologikai különprogramot mely mind az adott agyi területen, mind az ehhez kapcsolódó szerven ellenőrizhető elváltozást okoz.

A DHS miatt az agyi elváltozás észlelhető viselkedésleni változást is okoz.

Ezekben az érzelmi történésekben Vélt és Valós veszteség között agyunk nem tud különbséget tenni. Ezért indul el azonnal és törvényszerűen a biológiai elváltozás.

Veszteség A Meghatározás

 

DHS - Az elhatárolódás 1. sajátossága

 

Újmedicína és az Öt Természettörvény a csontrákot is megélt barátunktól,

Váczy József biologika oktatótól, természetgyógyásztól:

 

www.facebook.com/belsomegelesekrendszerekozossegi

www.facebook.com/lelkiallapotoktablazatakozossegi

a belső megélések you tube videói

Hírlevélre való feliratkozás

Adatkezelési tájékoztató

Kiből lesz a világbajnok?

 

Aki arra született: tehát ehhez megfelelő belső küldetéssel és kiváló képességekkel. És az, aki középszerű képességekkel, és elég gyenge személyiséggel ahhoz, hogy a körülötte lévő „hatalmasok” álmai megvalósításának kísérletében ne tudjon ellenszegülni.

Az elmúlt időszak élsportbeli eseményei és konfliktusai kapcsán újra előkerült bennem egy olyan téma, amely életem szerves részét képezte egész gyerekkoromban. Ma, felnőttként, már feldolgozva ezt a területet, kellő nyugalommal és együttérzéssel tudom szemlélni az eseményeket, a bajnoki és nem bajnoki sorsokat. Nem volt mindig így.

A történet jól kezdődött: elég beteges kislány voltam, ezért a gyerekorvos azt ajánlotta szüleimnek, hogy kezdjek valamilyen sportot űzni. Édesapám kézen fogott, és több alkalommal is ellátogattunk városunk sportközpontjába, ahol minden, a városban gyakorolható sportág helyett kapott. A kézilabdát és a kosárlabdát rögtön kizártam: ijesztőnek tűnt a lányok „tülekedése”, visszataszítónak találtam a testalkatukat, a rögzített térdeket és könyököket.  Az atlétikát egy ideig nézegettem, de felfogni nem tudtam, hogy mi jó lehet nekik abban, hogy vég nélkül róják a focipálya körüli köröket. Az uszodában olyan klórszag volt, hogy még nézőként is feszengtem, nemhogy belemenjek abba a vízbe. Így nézegettük az edzéseket egész délutánokon keresztül. Úgy éreztem, döntési helyzetben vagyok, és ez nagyon izgalmas volt számomra. Végül két sportág maradt, amely tetszett: a párbajtőr és a tenisz.  A párbajtőrt végül azért húztam ki a listáról, mert a szűk fehér nadrágos edző bácsi személyében találtam valami megmagyarázhatatlanul visszataszítót. (Akkor 6 évesen nem tudtam megfogalmazni, ami 14 évesen beigazolódott: amikor hazalátogattam szülővárosomba, ugyanez az edző a városban a nyomomba szegődött, és hosszasan győzködött, hogy üljünk be egy „presszóba”. Nem rejtette véka alá azt sem, hogy mi a véleménye a kibontakozó nőies formáimról). Maradt hát a tenisz.

 

Elkezdtem az edzéseket, kezdetben heti kétszer. Nagyon élveztem a játékot, és azt is, hogy jól fejlődtem, gyorsan értem el sikereket. Ez az öröm csak következő nyárig tartott, mert addigra kiderült, hogy tehetséges vagyok. Így Édesapám és az edzőim eltervezték, hogy bajnokot faragnak belőlem. 7 évesen napi kétszer négy órát edzettem a nyári szünet teljes időtartama alatt. Csalódott, és egyre dühösebb lettem. Keveset játszhattam – már az edzésen is, hiszen a játékosság helyét átvette a napi több óra „falazás”, majd amikor megkaptuk az akkoriban szenzációnak számító adogató gépet, akkor a géppel való küzdelem. Egy kis játékosságot akkor tudtam megélni, amikor a 100 kilőtt labdát össze kellett terelgetni a gép köré felállított kosarakba. Bármilyen más játékra egyáltalán nem jutott már sem időm, sem energiám. A nyári szünetben legalább délután aludhattam egy órát, és este nem kellett hazasietni. Ilyenkor a haza vezető úton egyedül csatangoltam a városi parkban, a folyó partján, néha belopództam a város főterén mindig nyitva álló templomba merengeni. Úgy éreztem, ez a kis idő, amikor végre magam lehetek. Iskolai időszakban ennyi sem jutott, mert sietnem kellett haza tanulni, házi feladatokat írni. Akkoriban nem tudtam megfogalmazni, de ma már világosan látom: dühös voltam, mert nem játszhattam a társaimmal, mert semmilyen más érdeklődésemnek nem maradt tere. Helyette felnőtt férfiak utasítgatásait kellett követnem, akik naphosszat a kispadon ültek, vég nélkül cigarettáztak, a földre szotyiztak, sört ittak üvegből, és arról ábrándoztak, hogy egy napon bajnok leszek, és ebből a dicsőségből ők is részesülhetnek. Edzés után még fel kellett locsolni és leseprűzni a salakpályát, majd összeseperni az edzők és vendégeik által hátrahagyott szotyihegyeket. Dühöm és ellenállásom egyre nőtt, és ennek változatos formában adtam hangot: próbáltam a szüleimmel beszélni, betegségeket hoztam létre, egyedül felkerestem az iskolaorvost, majd a sportorvost. Senki nem akart meghallgatni. A terhelés egyre nőtt: 8 évesen már 14-16 éves fiúkkal edzettem, velük azonos erőnléti edzéseket kellett teljesítenem. Azon a nyáron alvás helyett, edzés után, valahogy megszületett egy gyermek színdarab ötlete a testvéremmel és néhány másik kislánnyal a lépcsőházból. Magunk írtuk a darabot. Hetekig próbáltunk, finomítottuk a párbeszédeket, a dramaturgiát. Ruhákat varrtunk, zenét szerkesztettünk és a kazettás magnón felvettük, majd szereztünk egy hangmérnök jelöltet is, aki a megfelelő pillanatban játssza le az adott zenei aláfestést. Kitűztük az előadás napját is, és meghívtuk a szülőket, rokonokat, akiknek szántuk ezt a darabot. Mindenki igent mondott, de egy délután időpontban, nem este 8 órakor. Ehhez viszont nekem ki kellett volna hagyni a délutáni edzést. Több napon keresztül próbáltam egyeztetni Édesapámmal, hogy megengedje nekem, hogy ezen a napon ne menjek edzésre. Nem ment bele. Mindent megpróbáltam. Semmi sem segített. Akkor eltört bennem valami.

tennis-girl-2

Pár héttel később országos verseny volt a fővárosban. Egész jó eredményekkel, kiemelt versenyző voltam. Ami ott történt, azóta sem tudom megmagyarázni. Felmentem a pályára és az országos lista utolsó előtti szereplőjével való „mérkőzésben”6:0, 6:0-ra, kb. 20 perc alatt kiejtettem magam a versenyből. Szándékosan. Minden egyes labdát nem hálóba, vagy pár centivel pályán kívülre, hanem nagy ívben, a kerítésen túlra, a szélrózsa minden irányába lődöztem. Az edzőm üvöltött a pálya szélén, térfélcserénél még jól meg is rázott, hogy szedjem össze magam. Rezzenéstelen arccal folytattam a játékomat, és belül csak azt éreztem: „csinálhattok bármit, ha én nem akarok bajnok lenni, akkor nem leszek bajnok”. És én nem akartam teniszbajnok lenni.

Akkor nem értettem. Utólag látom, micsoda vakmerő cselekedet volt 8 évesen ezt véghezvinni. Fáradt voltam. Megijedtem magamtól; a körülményektől; a következményektől. Késő délután volt, a nézőtér már üres. Felmentem a nézőtérre, leültem a padra és csak merengtem. Nem emlékszem, hogy kerültem oda és mit terveztem. Ekkor a „semmiből” ott termett a fiú országos bajnokság egyik dobogósa, aki csapattársam volt, és akibe reménytelenül szerelmes voltam. Csodáltam a játékstílusát, a nyugatról kapott fémszálas ütőit, vagány melegítőit, táskáját, hátizsákját. Mindig rám mosolygott, amikor a pályán találkoztunk, de soha egyetlen szót sem váltottunk. Az volt az álmom, hogy egyszer vele is játszhatok az edzésen – és akkor bizony a legjobb formámat hoznám -, de erre soha nem került sor, mert én nem voltam számára megfelelően erős gyakorló partner. Odajött, leült mellém, adott egy puszit az arcomra és azt mondta: hoztam neked egy fagyit. És átadott egy csomagolt szendvics jégkrémet, ami akkoriban nagyon menő volt. Soha nem ettem még ilyet. Vagy fél órán keresztül bámultunk a semmibe mindketten. Nem váltottunk egy szót sem. Amikor már kezdett ránk esteledni, felállt és azt mondta: „én a szállásra megyek. Szerintem ideje lenne neked is jönnöd”. Felálltam én is, és szótlanul elmentünk a versenyzők szálláshelyére.

Elmúlt sok év. Ennek a fiúnak a családja Németországba költözött, abban a reményben, hogy ott megfelelő körülményeket és szponzorokat találnak, hogy eljusson a Wimbledoni Bajnokságig. Hamarosan mi is költöztünk, és nálunk nem a bajnokká válás volt a szempont. Ahova kerültünk, ott nem volt semmilyen bajnokképző teniszcsapat. Arra, hogy távolabbra járjak edzeni, nem volt pénzünk. Észrevétlenül elmúlt a bajnoki láz. A helyét átvette a mindennapi megélhetésért, a beilleszkedésért vívott küzdelem. Csak az emlékek maradtak. Soha nem akartam többet teniszezni. Ha teniszpálya mellett sétáltam el, és hallottam a teniszlabdák pattogását, az ütések visszhangját, nagyon mélyen gyökerező, vegyes érzések kerítettek a hatalmukba.

Néhány évvel ezelőtt Londonban jártam. Egyáltalán nem terveztem meglátogatni a Wimbledon Parkot és a bajnokság helyszínét. Utolsó napon azonban csak a délelőtt maradt, kora délután indult a gépem haza. Mivel ott laktam a Park környékén, úgy döntöttem, hogy teszek egy sétát. Még akkor sem gondoltam arra, hogy bemenjek a látogatóközpontba. Amikor odaértem, éppen akkor nyitott. Bementem hát. Fantasztikus interaktív kiállítás mutatja be a tenisz történelem minden pillanatát. Egy audiovizuális szobában pedig az összes Wimbledonban játszott bajnoki meccs visszanézhető életnagyságú kivetítő vásznon, a bámulatos hangtechnikának köszönhetően minden hanghatás olyan, mintha élő meccsen ülnénk. Leültem a sötét szobában és elkezdtem „lapozgatni”. Régi, legendás meccsek – amiket esettanulmányként vizsgáltunk a város egyetlen videóján. Egy-egy labdamenetet akár százszor is megnézve, elemezve… Nagyon felkavaró élmény volt látni újra ezeket a játszmákat. A teremből már zavarodottan tántorogtam kifelé. És akkor megpillantottam A Pályát. Szezonon kívüli, hétköznap reggel volt, nyitás után pár órával. Sehol egy látogató rajtam kívül. Ott volt előttem a bajnoki pálya makulátlan gyepe. Néhány munkás valamit dolgozott rajta. Azon tűnődtem, vajon mi lehet a dolguk: szálanként egymás mellé igazítani a fűszálakat? Mert a nézőtérről, az üvegfal mögül így is valószerűtlenül tökéletesnek tűnt. Leültem a nézőtéren egy székre. És ott eltört a mécses. Hosszú perceken keresztül zokogtam. Talán akkor múlt el végleg minden fájdalom, amit magamban hordoztam. Amikor már megkönnyebbültem, arra gondoltam, vajon hol lehet az a fiú, aki 26 évvel ezelőtt mellém ült abban a bukaresti stadionban. Még a reptéren rákerestem, és rövid kutakodás után rátaláltam a virtuális világ egy jelentéktelen csomójában: edző egy ZS kategóriás teniszklubban, gyermekeket edz, NEM vállal versenyfelkészítést. Megnősült, két gyermek édesapja és nagyon fontosnak tartja a meditációt. Ő sem lett világbajnok. Mert sosem akart az lenni. Magyarországon földet érve Édesapámat hívtam fel. Elmeséltem neki, hogy „eljutottam Wimbledonba”. Nevettünk. Emlékeztünk. Sírtunk. Elmúlt.

 

www.facebook.com/belsomegelesekrendszerekozossegi

www.facebook.com/lelkiallapotoktablazatakozossegi

a belső megélések you tube videói

Hírlevélre való feliratkozás

Adatkezelési tájékoztató

 

A honlapunkon szereplő információk, anyagok változatlan tartalommal és formában, a forrás megjelölése vagy arra történő hivatkozás mellett, szabadon felhasználhatók vagy terjeszthetők.

Veszteségek megélése – Az elszakadás után

A súlyos sokkélményt, ami megtöri bennünk a lelkesedést, és eloltja a bensőnket fűtő izzást, a bizalmat, elszakadás sávoknak hívjuk. Itt történik meg tartósan vagy véglegesen a kapcsolat/kapcsolatok megszakadása. Érzelmileg elszakadhatunk megéléseket, érzelmeket nyújtó személyektől, közösségtől, tevékenységtől, tárgyaktól és környezettől is. A kapcsolatot fenntartó benső izzás kihuny.

relationship-breakup

Ha valamilyen érzelmi hiányt betöltő kapcsolatunk szakad meg, azt veszteségnek érezzük. A veszteség megélése után az alapvető érzelmi indíttatás továbbra is fennmarad: kapcsolódni kell, mert ez ad biztonságot. Ez érzelmi tapasztalat.

 

Ha nem történik meg a veszély vagy veszteség feldolgozása, a követező módokon reagálhatunk rá:

  1. Amikor egy érzelmi hiányt töltő kapcsolat lazul, a veszedelem érzete kezd rezegni. Azt érezzük, hogy veszélybe kerül a kapcsolat fenntartása, veszélybe kerül az érzelmi hiányunk töltése. Erre az érzetre a nyílt szembenállás állapotaival (szidalom, forralom, forradalom) reagálunk attól függően, hogy mennyire váratlan, intenzív a veszedelem megjelenése, vagy milyen mértékű hiánytöltést érzünk veszélyeztetve. Ezekben az állapotokban a szembenállás a számunkra fontos megélést veszélyeztető akadály felé, ellen irányul.

2.a)  A lelki megtörés után a behódolás és meghajlás az egyik lehetséges út. Ez a BMR-LÁT rendszerében a depresszív út, vagyis elfogadjuk a nálunk erősebbnek bizonyult tekintély, társadalmi elvárás irányítását. Így tartósan a szolgalom, az alárendeltség állapotába kerülünk. Az érzelmi hiány állapotába beletörődünk, de legalább a fizikai kapcsolatot fenntartjuk.

2.b) A másik lehetséges út, hogy a veszteség következtében fokozott kapcsolat keresőkké válunk. Minden erőnkkel arra fogunk törekedni, hogy a keletkezett érzelmi hiányt ismét pótoljuk. Elhatárolódunk attól, aki az elszakadás fájdalmát okozta, ugyanakkor meg akarjuk mutatni, hogy ránk szükség van. Mindent megteszünk, hogy bizonyítsunk a környezetünknek. Ez a mániás út a buzgalom. Ilyenkor az alapvető indíttatás a kapcsolat elvesztése miatti érzelmi hiány „érzelemgazdag” kiegyenlítése.

Mind a depresszív utat (szolgalom), mind pedig a mániás utat (buzgalom) a Belső Megélések Rendszerében hiánytöltési-kísérlet sávoknak nevezzük. Ezekben az állapotokban a veszteséget ugyan megéljük, de az irányítás lehetőségének illúziója még megmarad számunkra. A figyelem a kapcsolati „maradvány” megtartására, vagy az új kapcsolódási lehetőség felé irányul.

2.c) A harmadik lehetséges út a befelé fordulás. A befelé fordulás sávjaihoz tartozó lelkiállapotokban (bántalom, fájdalom, szánalom) a veszteség megélés mélysége attól függ, hogy milyen érzelmi hiány (szükséglet, igény) töltésének lehetősége maradt a „falon túl”. Ezekben az állapotokban nem csak az adott kapcsolat, de az irányítás lehetőségének illúziója is elvész. Érdekes dolog, hogy azt hinnénk, ezekben az érzelmi állapotokban megszűnik az ember számára a kapcsolat. De nem így van! Ugyanis van egy nagyon fontos nyeresége: a FIGYELEM. A befelé forduló állapotokban lévő emberek környezetében jellemzően van legalább egy-két olyan ember, aki szívesen meghallgatja őket, akár önként segít is nekik, és ezzel máris biztosított az érzelmi hiány töltésére alkalmas újabb kapcsolat megteremtése.

2.d)Talán a leghihetetlenebb és legmegrázóbb – érzelmi hiánytöltést biztosító kapcsolat megszakadására adott – reakciók, az ártalom sávba tartozó érzelmi állapotok (rágalom, önkényuralom, borzalom, rémuralom). Ezek az állapotok jelzik számunkra, hogy kezelhetetlen, felfoghatatlan, elviselhetetlen, – személyiségünk egészére vonatkozó – durva elutasítás által éltük meg egy korábbi, szükséglet-kielégítést biztosító kapcsolat veszteségét. Torz az önkép, de az önvédelem még itt sem adja ki kezéből az irányítás lehetőségét. A kapcsolatteremtés kényszeressé válik, az irányítás módja az ártalom (intellektuális, lelki, fizikai) okozása lesz.

 

Eddig tehát, azokat az érzelmi hiányt töltő kapcsolódási lehetőségeket néztük meg, melyekkel akkor élünk, ha nem történt meg a korábban megélt veszteség feldolgozása, megoldása. Másként létesítünk kapcsolatokat, s így más lelki állapotban élünk akkor, ha a veszteség feldolgozás megtörténik.

 

www.facebook.com/belsomegelesekrendszerekozossegi

www.facebook.com/lelkiallapotoktablazatakozossegi

a belső megélések you tube videói

Hírlevélre való feliratkozás

Adatkezelési tájékoztató

A honlapunkon szereplő információk, anyagok változatlan tartalommal és formában, a forrás megjelölése vagy arra történő hivatkozás mellett, szabadon felhasználhatók vagy terjeszthetők.

Veszteségek feldolgozása (oldás vagy megoldás?)

 

Közismert tény, hogy egy dolog biztos életünkben, a változás. Ennek ellenére úgy tűnik, éppen erre nem vagyunk felkészülve. Megtanuljuk, hogyan szerezzünk meg számunkra fontos megélést biztosító dolgokat (kapcsolatokat), természetesnek vesszük a már meglévőket, de azt nem tanuljuk meg, hogy amikor „ideje van”, hogyan engedjük el őket.

Ha valamely számunkra fontos megélést biztosító kapcsolat megszakad, azt veszteségnek éljük meg. Veszteségeink egy természetes érzelmi reakciót, a gyász folyamatát indítják el. Fájdalmat okozó veszteségeink listája igen hosszú és változatos lehet (szülő, gyerek, pár, barát, állat, növény, tárgy, lakás, pénz, munka, munkahely, kitűzött cél, önkép, önazonosulás, ideológia stb.), de ami közös bennük, hogy mind – mind egy számunkra fontos érzelmi megélést (biztonság, bizalom, elfogadás, szeretet, tisztelet, elismerés stb.) biztosítottak, így a veszteség fájdalma valójában az érzelmi megélés megszakadásából, az általa keletkezett érzelmi hiányállapot létrejöttéből fakad.

Összetört álom

Veszteségeink feldolgozására a gyászfolyamat során kerülhet sor. A lélek az önvédelem által törekszik a veszteség okozta fájdalom enyhítésére, oldására. Az idő múlásával, bár többnyire csökkenhet a fájdalomtartalom, az érzelmi hiány megmarad.

A veszteségek feldolgozásának – az önvédelem által indított – ösztönös folyamatát Dr. Elisabeth Kübler-Ross az alábbiak szerint írta le: tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás. Tapasztalatunk szerint, ennek a folyamatnak a végén az elfogadás helyett gyakran a beletörődés következik be.

Más vélemények szerint a gyász feldolgozásának folyamatához hozzátartozik az érzelmi elfogadás, az újrakötődés képessége, a megbocsátás és a hála érzése is.  (George Kohlrieser) Az érzelmi megéléseink skáláján ezek a lelki jellemzők magasabb érzelmi és tudati állapotban jönnek létre, mint a beletörődés.

Tapasztalhatjuk, hogy sokan évekkel, évtizedekkel később is ugyanúgy élik meg a veszteség fájdalmát, mintha tegnap történt volna, ami azt jelentheti, hogy nem következett be a veszteség tényleges elfogadása és elengedése, a gyászfolyamat megszakadt, valamiért elmaradt a megbocsátás és a hála.

Összetört álmok 2

Nézetünk szerint ahhoz, hogy a tényleges feldolgozás megtörténjen, nem elég az ösztönös folyamat, szükség van a tudatos feladat végzésre is.

Azon érzelmi veszteségeink, melyek a gyászfolyamat során nem kerülnek megoldásra, függelemként, azaz függelembe került érzelemként maradhatnak fenn.

A feldolgozás a mi nézőpontunkból azt jelenti, hogy egy tudatos folyamat során beazonosítjuk a veszteség által létrejött megélési megakadást, valamint az érzelmi megélés szükségérzetének okát, majd képessé válunk meglátni az értelmét ezen jelenségek kialakulásának. Ha veszteségünk feldolgozására irányuló szándékunk valós, és veszteség megélésünk értelmet nyer, eljuthatunk a veszteség elfogadásáig, majd a megbocsátáson át a háláig.

A veszteségek feldolgozása tudatos úton a BMR nézőpontjából az alábbiak szerint írható le:

  1. A veszteség által létrejött érzelmi hiány beazonosítása.

Az elválasztottság, az elhatárolódás, a kötödés megszakadásának következményeként valamilyen érzelmi „megéléscsomag” veszteségbe került. Elsőként azt érdemes megkeresni és tudatosítani, hogy milyen érzelmi megélést/megéléseket biztosított az elvesztett kapcsolat.

  1. A beazonosított érzelmi hiány okának feltárása.

A kapcsolat megszakadásának következtében létrejövő érzelmi hiány eredete a gyermekkorba nyúlhat vissza. Érdemes végiggondolni, hogy vajon ez az első ilyen érzelmi veszteség tartalom az életemben, vagy már korábban is volt hasonló.

  1. Az érzelmi hiány és a pótlására késztető szükségérzet eredetének, kialakulásának megértése, tudati elfogadása.

Tudatilag befogadóvá válok más nézőpontokra, adott esetben a veszteséget okozó nézőpontjának megértésére is. Megértem a megszakadt kapcsolat (biztonság, bizalom, elfogadás, szeretet, tisztelet, elismerés, stb.) létrejöttének és elvesztésének érlelődésemben betöltött helyét.

  1. A veszteség érzelmi elfogadása.

Képessé válok annak megértésére és érzelmi elfogadására, hogy nem én irányítom az univerzumot, a saját környezetemet, a benne élő lelkeket sem. Vannak történések, események, melyek akaratomtól függetlenül is megtörténnek.

Van, hogy a veszteséget hozó történet feldolgozása évekig is eltarthat, hisz a láthatatlan tartományban található okokat és értelmet esetleg csak évekkel később érthetjük meg. Ezért látható be élettapasztalattal, hogy nem kell mindent a jelenben megértenünk, van, amire csak a történések, a veszteségek megélése után évekkel később kapunk választ.

  1. A veszteség „okozójának” való megbocsátás.

Képessé válok a tudati és érzelmi elhatárolódás feloldására, a korábbi érzelmi, tudati azonosulásom elengedésére és feltételtámasztás nélkül beengedni a belső világomba azt, aki a veszteséget „okozta”.

Az ellenfél megölelése

Tapasztalataink szerint a megbocsátás érzelmi és tudati feltétele az érzelmi és tudati hátralépés, a nézőpontváltás, a rálátás képessége.

  1. Hála

Megjelenik a belső érzelmi és tudati egyensúly. A gond feloldódása miatt a gondolatok száma csökken, majd megszűnik. A veszteség megtörténte érlelődést segítő lépcsőfokká válik. A belső világ, a lelkünk számára ezért már szükségtelen a veszteségről való beszéd vagy elmélkedés.

Szélcsend a tavon 2

A veszteségek feldolgozásának tétje lehet az újrakötődési, új kapcsolat kialakítására való képesség megmaradása. Ha a gyászfolyamat megszakad, a feldolgozatlan veszteség következtében a kötődési képesség sérülhet, a veszteséget elszenvedő lélek érzelmi hiányállapotával egyedül érezheti magát, elszigetelődhet.

 

Amennyiben egy veszteség feldolgozás megtörténik, hosszútávú jelentősége lehet annak, hogy a gyászfolyamat OLDÁSsal, vagy MEGOLDÁSsal ér-e véget.

Az oldással végződő veszteség feldolgozás jellemzőjének látjuk, hogy bár az aktuális veszteség elfogadhatóvá válik, az érzelmi hiány megmarad, így az újrakötődési képesség alapja a függ-elem lesz. A lélek figyelme önmagára irányul, és tudattalanul is olyan kapcsolatokat, kötelékeket keres, melyek a feldolgozatlan, betöltetlen érzelmi hiány pótlását szolgálják.

A megoldással végződő veszteség feldolgozás után nem marad érzelmi hiány, így a lélek figyelme képes másokra, környezetére irányulni, és belső érzelmi többletéből eredő, önzetlenül adni képes szer-elemmel kapcsolódni.

Úgy tűnik, hogy akár a generációkon is átívelő, feldolgozatlan veszteségeink alapvetően befolyásolják kapcsolataink minőségét. Így egyik legfontosabb életfeladatunk lehet veszteségeink tudati és érzelmi feldolgozása, elengedése annak érdekében, hogy kapcsolódásaink alapja – a társ-ad-alomban való létezés kapcsolódási eleme – a “szer-elem” lehessen.

 

www.facebook.com/belsomegelesekrendszerekozossegi

www.facebook.com/lelkiallapotoktablazatakozossegi

a belső megélések you tube videói

Hírlevélre való feliratkozás

Adatkezelési tájékoztató

A honlapunkon szereplő információk, anyagok változatlan tartalommal és formában, a forrás megjelölése vagy arra történő hivatkozás mellett, szabadon felhasználhatók vagy terjeszthetők.

Veszteségek

 

Hisszük, hogy életünk úgy kezdődik, mint egy tündérmese, érzelmi többletállapotra, boldogságra vagyunk teremtve. Szerintünk ez minden ember veleszületett képessége, adottsága. Azonban a hosszabb-rövidebb ideig tartó érzelmi többletállapottal jellemezhető létbe váratlanul egy, majd több tilalom érkezik (külső tilalom, égedelem) – ezzel veszteséget és függelmet okozva -, mely egyre tartósabb és mélyebb érzelmi hiányt kelt bennünk. Ettől kezdve életünk során a tevékenységeinkben – tudattalanul – azt keressük, hogyan tudnánk a keletkezett hiányt betölteni, hogyan tudnánk ismét a boldogság, az érzelmi többlet állapotába kerülni.

Véleményünk szerint, már fogantatásunktól kezdve, születésünkön keresztül veszteségeket élünk meg. Magzatként, a várandósság teljes ideje alatt fizikai és lelki összeköttetésben állunk édesanyánkkal. Minden fizikai és lelki megélés, mely édesanyánkat jellemzi, bennünk is tapasztalatként rögzül, s ez születésünktől kezdve saját tapasztalatainkkal bővül.

Vajon milyen érzelmi megélések, és hogyan maradhatnak függelemben egy-egy tilalom által történő veszteség megélést követően?

Bad_Parenting-e1305906199454

Kisgyermekként, az érzelmi többlet állapotában még képesek vagyunk a feltétel nélküli szeretetre, az elfogadásra, a segítségnyújtásra, örömmel végezni tevékenységeket, őszinte érdeklődéssel és bizalommal tekinteni a világba. Ez, a világra vonatkozó érzelmi nyitottság, kiszolgáltatottá tesz bennünket az ártalmakkal szemben, melyekhez – a tudati „éretlenségünk” miatt – értelmet még nem tudunk társítani. Ebben a kiszolgáltatott életszakaszban létünk és tudati fejlődésünk a körülöttünk élő tekintély személyektől, elsősorban szüleinktől, gondozóinktól függ. Egész életre szólóan meghatározó – függelemmé váló – veszteségeket élhetünk meg azáltal, hogy gondozóink saját hit- vagy éppen hiedelemrendszerük alapján – bár többnyire szándékosság nélkül – ártalmat okoznak nekünk. Veszteségeink minden esetben érzelmi tartalmúak, függetlenül attól, hogy a fizikai szintű megnyilvánulás tárgyhoz, élőlényhez, eseményhez, vagy esetleg ideológiához kapcsolódik.

Amikor egy kicsi gyermek hazavisz egy beteg, sérült állatot, az oltalom állapotát éli. Képesnek érzi magát, hogy segítséget nyújtson egy rászoruló élőlénynek, de ehhez szüksége van a szülei hasonló lelki indíttatására is Ha a szülei segítik a gyermeket abban, hogy a segítségnyújtásra való képességét megélje, ha értelmet tudnak adni az állat gondoskodás ellenére történő elmúlásának is, az oltalom állapot megélése megtörténik, nem lesz veszteség, nem alakul ki függelem. Más lehet a helyzet akkor, ha a szülők hit/hiedelemrendszerükre alapozva nem engedik a gyermek számára a segítségnyújtás megélését, netán leértékelik az érzelmi indíttatását, esetleg a személyét is. Ebben az esetben a gyermek vesztesége az oltalmazás, valamint az arra való képesség megélésének elmaradása. Vajon elképzelhető-e, hogy ez a gyermek kiszolgáltatott életszakaszából felnőve, felnőttként pl. önkéntes állatmentő, esetleg állatorvos lesz?

öregnéne-őzikéje-300x225

Veszteségeket azonban nem csak érzelmi többletállapotban élhetünk meg, hanem a már kialakult érzelmi hiány pótlására való törekvés folyamatában is. Előző példánknál maradva, a veszteség megerősítést nyerhet és fokozódhat, ha az oltalom állapotának megélésében megakadályozott gyermek a későbbiekben eltökélt szándéka ellenére sem nyer felvételt az állatorvosi képzésbe, vagy esetleg el sem jut a felvétel lehetőségéig, mert a számára fontos tekintély személyek „lebeszélik” róla.

Vajon hány hasonló veszteséget élünk meg gyermekkorban, melyekre már nem is emlékszünk? És később? Óvodás- és iskoláskorban, továbbtanulásnál, pályaválasztásnál, párkapcsolatban, esetleg az „életközépi válság”, a második „miért korszak” idején?

 

Úgy tűnik, hogy a meg nem oldott – akár generációkon is átívelő – konfliktusok, veszteségek formájában feladatként térnek vissza. Életünk során minden veszteség megélés azt jelzi számunkra, hogy a korábban megélt, azonos érzettartalmú veszteségek feldolgozása, megoldása elmaradt. Minden újabb veszteség megjelenése életünkben, egy újabb lehetőség arra, hogy az adott veszteség megélése kapcsán megjelenő érzelmi hiány megoldásra kerüljön.

 

www.facebook.com/belsomegelesekrendszerekozossegi

www.facebook.com/lelkiallapotoktablazatakozossegi

a belső megélések you tube videói

Hírlevélre való feliratkozás

Adatkezelési tájékoztató

 

A honlapunkon szereplő információk, anyagok változatlan tartalommal és formában, a forrás megjelölése vagy arra történő hivatkozás mellett, szabadon felhasználhatók vagy terjeszthetők.